Újabb roncsautó-program indul

107Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter szerint az idén a tíz évnél öregebb Euro 3-as gépkocsikat is le lehet majd cserélni, és helyettük értékjegyet kapnak a tulajdonosok, amit beválthatnak új jármű megvásárlásakor - írta szerdán a curier.ro portál. A miniszter szerint a tervezetet március végén véglegesítik. A szaktárca tervei szerint az eddigi 3800 lejes (863 euró) értékjegy helyett körülbelül 1500 eurós értékjegyet fognak kapni a roncsautókat lecserélő magán- és jogi személyek. A szaktárca az idén azt is be akarja vezetni, hogy csak azok cserélhetik le a tíz évnél öregebb autóikat, akik legalább egy éve birtokolják azt. A minisztérium az értékjegyek felhasználási módján is változtatna, így ezentúl csak egy, megnövelt értékű jegyet lehet felhasználni új gépkocsi megvásárlásakor. Eddig három darab ilyen értékjegyet is felhasználhattak a gépkocsi-tulajdonosok. Romániában 2010-ben 200 ezer, 2011-ben 116 ezer régi autót adtak le roncstelepre, tavaly viszont már csak 45 ezret a program kisebb költségvetése miatt.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.