Újabb adócsökkentéseket jelentettek be

Már január elsejétől mérsékelik az osztalékadót, és kiterjesztik a kedvezményes áfát a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre – jelentette be az újabb adócsökkentéseket Victor Ponta miniszterelnök.

A kormány módosítani fogja az adótörvényt, így az osztalékadó várhatóan már január elsejétől 16 százalékról 5 százalékra csökken. A kormány korábban is tervezte ezt az intézkedést, de elhalasztotta a hatályba léptetését 2017-re. Most mégis 2016-tól alkalmazzák, mert Ponta szerint a költségvetés megengedi. Egy másik intézkedés nyomán csökkenhetnek a rezsiköltségek, hiszen a lakosság és az ipari vállalatok által használt közüzemi vízre is kiterjesztik a 9 százalékos kedvezményes áfát a jelenlegi 24 százalék helyett.

Emellett kiterjesztik azon vállalatok körét, amelyek mikrovállalkozásként folytathatják tevékenységüket megemelve 65 ezer euróról 100 ezer euróra azt az árbevételre vonatkozó felső határt, amely keretében egy vállalat élvezheti ezt a státust. A kormány differenciált adózást is bevezet január elsejétől a mikrovállalkozásokra, amelyek forgalmuk 3 százaléka helyett az egy alkalmazottal rendelkezők 2 százalék adót, a két alkalmazottal rendelkezőknek pedig 1 százalék jövedelemadót fizetnek. A kormány ezzel az intézkedéssel is ösztönözni akarja új munkahelyek teremtését. Ponta szerint az elmúlt években 400 ezer új munkahely létesült.

A parlament szeptemberben fogadta el az új adótörvényt, ami szerint januártól 20 százalékra csökken az általános forgalmi adó a jelenlegi 24 százalékról, majd 2017-től 19 százalékra, amennyi volt 2010-ben a megszorító intézkedések életbe léptetése előtt – írta az MTI.

Jövőre helyhatósági és parlamenti választások lesznek, így érthető a kormány adócsökkentési „kedve”.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.