Több mutató alapján is kedvezőbb a romániai Nyugati Régió helyzete a Dél-Alföldénél

vest regioA Nyugat-romániai Fejlesztési Régió fejlődése felzárkózó irányú, míg a Dél-Alföld fokozatosan leszakadó pályán mozog – közölte a Román Nemzeti Statisztikai Hivatal Temes Megyei Igazgatóságának vezetője kedden Szegeden. Sorin Belea, a két ország statisztikai hivatalainak regionális igazgatóságai által készített, a 2008–2011-es időszakot vizsgáló tanulmányt ismertető sajtótájékoztatón elmondta, a bruttó hazai termék (GDP) nagysága és fajlagos mutatója alapján a romániai régió kedvezőbb képet mutat. 2010-ben az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson jegyzett értéke alapján az Európai Unió 268 régiójának rangsorában a Nyugati Rest régió a 245. helyen, a Dél-Alföld a 254. helyen állt. Az egy lakosra jutó GDP értéke a magyar oldalon 6300 euró volt, a romániai térségben 300 euróval több. Ezekkel a mutatókkal az – Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyét magában foglaló – Nyugati Régió Románia második, a Dél-Alföld Magyarország ötödik legfejlettebb régiója – tudatta a szakember. Hozzátette: 2005 és 2010 között az egy lakosra jutó GDP a romániai térségben több mint másfélszeresére emelkedett, a Dél-Alföldön pedig gyakorlatilag stagnált. A munkaerő-piaci helyzet is kedvezőbben alakult a temesvári központú romániai régióban, itt a munkanélküliség 6 százalék körüli, míg a Dél-Alföldön megközelíti a 11 százalékot. Kocsis-Nagy Zsolt, a statisztikai hivatal szegedi főosztályának vezetője kiemelte ugyanakkor, hogy a Dél-Alföldön lakók életesélyei jobbak a határ túlsó oldalán élőkhöz viszonyítva. A férfiak 70,7 éves és a nők 77,7 éves várható élettartama egyaránt 11 hónappal kedvezőbb a Dél-Alföldön, mint a szomszédos romániai vidékeken. A szakember elmondta, a regionális statisztikai szervezetek együttműködését a jövőben ki szeretnék bővíteni a Vajdasággal. A konkrét tervek között szerepel többek között egy „határ menti sokszínűség vizsgálat”, amely a nemzeti kisebbségek helyzetét, gazdasági aktivitását, gyermekvállalási kedvét elemezné.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.