Több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölni a kéknyelv betegség miatt

tehenVárhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a romániai gazdáknak, miután az ország dél-keleti részén a kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál. Az állattenyésztők szerint ez visszaveti majd a román szarvasmarha- és juh-exportot. A kéknyelv betegség először Buzău megyében jelent meg, ahol csütörtökön el is pusztult néhány beteg állat. A Mediafax hírügynökség szerint Buzău megyében összesen 49 fertőzésgóc létezik 12 községben, ahol hetven beteg állatot tartanak nyilván. Maria Buleandra prefektus közlése szerint 52 szarvasmarhánál és 18 juhnál állapították meg a kórt. A hetven beteg állat közül öt állapota súlyosabb, a többiek a vírus enyhébb változatát kapták el, így akár meg is gyógyulhatnak, ha megfelelő kezelésben részesülnek. Buzău után a betegség a szomszédos Vrancea, majd Prahova megyében is megjelent. A gazdák attól tartanak, hogy akár teljes állatállományokat is el kell pusztítani, mert a betegséget szúnyogok terjesztik, így könnyen terjed. Claudiu Franc, a szarvasmarha állattenyésztők egyesületének elnöke szerint amennyiben a fertőzésgócok száma nem nő, akkor is legalább néhány ezer állatot kell megsemmisíteni. Hozzátette, hogy ősszel a szúnyogok eltűnésével a fertőzésgócok maguktól is felszámolódnak. A tenyésztők attól is tartanak, hogy korlátozni fogják egyes országok a román szarvasmarha- és juhhús importot, így például Romániának a kínai és a törökországi kereskedelmi kapcsolatai is megszenvedhetik a kéknyelv betegséget. A lázas állapottal kísért kéknyelvűség a kérődző állatok emésztőrendszerét, nyelvét, valamint izomzatát támadja meg. A lázzal, fekéllyel járó fertőzés rovarok útján terjed, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.