Tilos fizetni az autóstopért

Kihirdette Klaus Iohannis államfő a fizetős autóstopot betiltó törvényt szerdán. A kormány tavaly ősszel terjesztette a parlament elé a személy- és áruszállításról szóló 2003-as törvény módosítását célzó tervezetét, amellyel a feketefuvarozásnak akar gátat szabni.

A jogszabály indoklása szerint az utóbbi időben elszaporodott az illegális személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxis cégeket és a személyszállító vállalkozásokat, és közvetett módon – a kieső adóbevételek miatt – az állami költségvetést is.

Az időközben elfogadott, most kihirdetett törvény szerint büntetni fogják azokat a járművezetőket, akik – az önkormányzatok által kibocsátott – engedély nélkül, pénzért szállítanak árut vagy utasokat; 1000–5000 lej közötti bírságot kell fizetnie annak, aki rendszeresen stoposokat vesz fel fizetség ellenében (ha rábizonyítják). Ugyanezzel a bírsággal sújthatók azok az alkalmi „taxisok” is, akik a Romániában is egyre népszerűbb okostelefonos Uber program segítségével szereznek fizetős utasokat, anélkül, hogy taxis-engedéllyel rendelkeznének és adóznának bevételük után.

Más európai országoktól eltérően nálunk a felvett autóstopostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A viteldíjról sokszor már az utazás elején megegyeznek a felek. A fizetség az egészségügyben szokásos „hálapénzhez” hasonló módon cserél gazdát: az utazás végén az utas belátása szerinti hozzájárulást ajánl fel az üzemanyagköltséghez, amelyet a gépkocsivezető vagy elfogad, vagy nem.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.