Szerződésbontás a Bechtellel

132Románia felbontotta az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtellel - jelentette be Dan Şova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter. Románia 2003-ban kötötte meg az amerikai óriásvállalattal a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó nyomvonalon haladó, 415 kilométer hosszú sztráda építésére vonatkozó szerződést, amelynek az összértékét akkor 2,2 milliárd euróra tervezték. A versenytárgyalás nélkül megkötött, az Európai Unió által is bírált szerződésről a román lapok azt állították: ez volt az ára Románia NATO-csatlakozásának. Románia ebben arra vállalkozott, hogy uniós támogatás nélkül, kizárólag költségvetési forrásokból finanszírozza a sztráda megépítését, de erre sosem jutott elegendő pénz. Az állam számára előnytelen feltételekkel megkötött szerződést az egymást követő kormányok mindegyike megpróbálta újratárgyalni, illetve felbontani, miközben az építkezés - finanszírozás híján - nem haladt, a felhalmozott adósságokért pedig a Bechtel késedelmi kamatot és kártérítést követelt a román államtól. A tíz év alatt 52 kilométernyi szakaszt adtak át a forgalomnak. Románia időközben 1,4 milliárd eurót fizetett a Bechtelnek.  A 2011-ben a Boc-kormány abban állapodott meg a Bechtellel, hogy a teljes autópályának csak azokat a részeit építi meg, ahol már elkezdődött a munka: a befejezetlenül megnyitott Aranyosgyéres (Câmpia Turzii) Gyalu (Gilău) közötti szakaszon kívül a Bihar megyei Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és Bors közötti 64 kilométeres félig elkészült szakaszt megépítése hárult az amerikai cégre. Az észak-erdélyi autópálya többi hat, a Bechteltől elvett szakaszára közbeszerzési pályázatok kiírását tervezték. Románia most ezt az újratárgyalt szerződést is felbontotta - derült ki a miniszter nyilatkozatából. Dan Şova szerint a szerződésbontás további 37,2 millió euróba kerül a román államnak és 50 millió eurós tartozását is ki kell fizetnie az amerikai vállalatnak. A miniszter korábban úgy nyilatkozott: a pálya első, Kolozsvár és a magyar határ közti szakaszát, amelynek egyes részein a munkálatok mintegy 40 százaléka elkészült, koncessziós partnerek bevonásával megpróbálják befejezni. Azt is elismerte, hogy a Torda-Brassó szakaszon "semmi nem történt, még a kisajátításokat sem kezdték el".

MTI

 

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.