Szeptembertől drágulnak a vonatjegyek

allomas5Szeptembertől drágulnak Romániában a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy útért. Az Agerpres hírügynökség szerint pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amely a vonatközlekedés drágításáról szól. Ebből kiderül, hogy a megtett távolságoktól, valamint a vonat besorolásától függően 0,9 százalék és 10 százalék közötti jegyár-emelkedésre számíthatnak az utasok. Az árak emelését a román államvasutak személyszállító részlege, a CFR Călători kérte a kormánytól arra hivatkozva, hogy az elmúlt két évben 8 százalékos volt az infláció. A román állami vasútvállalat nehéz anyagi helyzetben van, hosszú ideje veszteségesen működik. Alacsony versenyképességének egyik fő oka a leromlott vasúthálózat, ami miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométer, a tehervonatoké pedig 21 kilométer.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.