Románia egyetért a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésével

Románia egyetért a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésével, amennyiben arról megállapodás születik az Európai Unióban – jelentette ki Andrei Zaharescu, a kormány szóvivője. A bukaresti kabinet kedden fogadta el azt a dokumentumot, amely tartalmazza Románia álláspontját az EU pénzügyi és gazdasági uniójával kapcsolatban. E szerint Románia támogatja az európai bankunió létrehozását, azzal a feltétellel, hogy az ne veszélyeztesse, illetve ne érintse hátrányosan az eurózónán kívüli EU-tagokat. Románia érdekelt abban, hogy tagja legyen a bankuniónak, valamint részt vegyen a közös európai bankfelügyeletben – hangoztatta a szóvivő. Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben bemutatott javaslata a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra vonatkozik. Az adót akkor kellene megfizetni, ha a tranzakcióban részt vevő felek közül legalább az egyik székhelye az Európai Unióban van. Az adó minimális mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciós érték 0,1 százaléka, származtatott termékek adásvételénél pedig 0,01 százalék.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.