Ponta: Románia öt-tíz éven belül energetikailag függetlenné válik

Victor Ponta3Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik – írta hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap a politikus egy hétvégi nyilatkozatát idézve. A román kormányfő az OMV-csoporthoz tartozó Petrom egyik fekete-tengeri szondájának meglátogatása után Konstancán beszélt az ország energetikai kilátásairól. Úgy vélekedett: a Fekete-tenger kontinentális talapzatából kitermelt kőolaj és földgáz az elkövetkező években teljes mértékben képes lesz fedezni a romániai ipar és a lakosság szükségleteit. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy a Petrom a közeljövőben több mint háromszázmillió eurót fektet be új szondák építésébe. Az energetikai függetlenség feltétele az, hogy Románia a térség legnagyobb energiahordozó-kitermelőjévé váljék, ami szerinte nem lehetetlen. „Idén remélhetőleg felavathatjuk a Romániát Moldovával összekötő gázvezetéket, így exportálni is képesek leszünk majd, és öt-tíz éven belül Románia energetikai szempontból függetlenné válik. Május 22-én az Európai Tanács az energetikai kérdéseknek szentelt ülést tart, mivel egész Európa küzd a versenyképességi és az energiafüggőségi problémákkal. Románia privilegizált helyzetben van a többi országhoz képest, úgy tűnik, júniusban bejelenthetjük a Nabucco-projekt aláírásáról szóló jó hírt” – idézte Victor Ponta román miniszterelnököt a Krónika. A Petrom és az ExxonMobil 2012 februárban jelentették be, hogy jelentős földgáztartalékot fedeztek fel a Fekete-tengeren végzett közös kutatásaik során. Az ország energetikai függetlenségére hivatkozva Victor Ponta a palagáz-kitermeléssel kapcsolatos korábbi elutasító álláspontját is megváltoztatta. A román környezetvédelmi minisztérium április végén palagáz-feltárási engedélyt adott egy külföldi beruházónak a Fekete-tenger melletti Dobrudzsa térségében.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.