Mi várható az energiaárak terén?

cet6Románia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelszerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy fokozatosan liberalizálja az energiaárakat: az ipari fogyasztóknál 2014 végén, a háztartási fogyasztók esetében 2017 végén szűnik meg az árszabályozás – közölte az MTI-vel Nagy-Bege Zoltán, a román energiaügyi szabályozó tanács tagja. Az elosztói és szállítási árak szabályozottak maradnak, mert a vezetékeket kezelő vállalatok monopolhelyzetben vannak – tette hozzá. Emiatt a most még szabályozott lakossági gázár öt év alatt több mint duplájára nő Romániában. Bukarest ugyanis vállalta, hogy a – hazai fogyasztás csaknem három negyedét fedező – hazai termelésű gáz jelenleg még szabályozott (160 dolláros) árát az importgáz (400 dollár körüli) áráig emeli. A villamosenergiánál a liberalizáció nem jelent feltétlenül drágulást, de az is szociális gondot okozhat, ha a túl drágán termelő, csődbe jutó állami energiavállalatokból tízezrek kerülnek utcára.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.