Megszavazták a helyi adók és illetékek mértékét a 2025-ös évre

Călin Bibarț polgármester (középen) szerint elfogadható mértékű az emelés | A polgármesteri hivatal által közreadott fotó

Călin Bibarț polgármester (középen) szerint elfogadható mértékű az emelés | A polgármesteri hivatal által közreadott fotó

Hétfő este azonnali ülésen szavazták meg a városi képviselőtestület tagjai a 2025-ös helyi adók és illetékek összegét: e szerint 5 és 38 százalék közötti mértékkel nőnek a befizetendő összegek.

Azért volt szükség rendkívüli tanácsülésre, mert a hétfő délelőtti soros ülésen elvetették a határozattervezetet, amellyel sokan nem értettek egyet. Călin Bibarț polgármester szerint ezzel lehetőséget kaptak módosító javaslatok benyújtásához az elégedetlenkedők – az elöljáró szerint erre lett volna elég idő, mert nyár óta közvitán szerepelt a tervezet –, de a hétfői szavazás elengedhetetlen volt, ha el akarták kerülni azt, hogy az adótörvénykönyv értelmében „alanyi jogon” emelkedjenek az adók, mert a helyi határozattervezet kisebb mértékű emelést írt elő. Mivel az évből már csak három munkanap volt hátra, legkésőbb hétfő este meg kellett ejteni a szavazást.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ koalíciója megszavazta a tervezetet, amely végül 13–9 arányban ment át.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint 5 és 38 százalék közötti lesz az adóemelés mértéke az ingatlanok esetében, de azokban az esetekben éri el a felső határt, amelyekben eddig nagyon alacsony volt az adó.

Az elmúlt kilenc évben Aradon az infláció mértékével emelték az adókat, így a polgármester szerint elkerülhetetlen volt új, nagyobb összegek kiszabása. „Egy ezer négyzetméteres mezőgazdasági belterületre eddig 15 lej volt évente az adó. Ezt megemeltük 25 lejre, de a kedvezmény igénybevételével 23 lej a fizetendő összeg” – példálózott Călin Bibarț.

További példákat is felhozott az elöljáró: értékes, A-kategóriás mezőgazdasági területek esetében 158 lejről 268 lejre nő az adó, de a D-kategória esetében sokkal kisebb mértékű az emelés.

Egy 250 négyzetméteres építkezési A-kategóriás telek setében 228 lej helyett 284 lej lesz az adó, de a D-kategóriás ingatlanoknál csak 14 lejnyi a drágítás. Egy 60 négyzetméteres panellakásért az A-zónában évente 233 lejt kellett fizetni, amit megtoldanak 89 lejjel, de a kedvezményeket kihasználva a végösszeg 290 lej lesz.

A gépjárművek esetében az adóemelés „jelentéktelen”, a városházi közlemény szerint. Hozzátették: aki 2025. március 31-ig kifizeti az egész éves adót, 10 százalékos kedvezményben részesül.

A rovatból ajánljuk:

Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.