Megszavazták a 19 százalékos áfát

A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak és egy tartózkodást számoltak.

A képviselőház szerdán megszavazta a kormány által beterjesztett adótörvényt, amely szerint január elsejétől 19 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról. A jogszabályt 306 képviselő támogatta, ketten ellene voksoltak és egy tartózkodást számoltak. Hatályba lépéséhez még az államelnöknek kell aláírnia.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elmondta, hogy az adócsökkentések következtében 12 milliárd lejjel kevesebb pénz folyik be az államkasszába a jövő évben, így Romániának magasabb államháztartási hiánya lesz, mint amekkorát korábban vállalt, de a deficit nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

Románia az év elején 1,83 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vállalt nemzetközi hitelezőivel szemben, akik ellenzik az adócsökkentést.

Az adótörvény egyebek mellett eltörli az osztalékadót, az ipari létesítményekre kivetett úgynevezett oszlopadót, valamint az üzemanyag pótlólagos, hét eurócentes jövedéki adóját.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.