Meghosszabbították a helyi adók befizetésének határidejét

Szerdai ülésén a kormány sürgősségi rendelettel meghosszabbította a helyi (ingatlan- és gépjármű-) adók első félévi befizetésének határidejét – írja az Agerpres hírügynökség. Így a március 31-ig esedékes adófizetést június 30-ig lehet halasztani, de aki egy összegben kifizeti az egész évi adóját, továbbra is jogosult a helyi tanácsok által megállapított (változóan 5-10 százalékos) kedvezményre.

Ugyanakkor március végéről május 31-re módosult azoknak a nyilatkozatoknak a benyújtása, amelyekben a tulajdonosoknak tisztázniuk kell, hogy ha valamilyen cég székhelyéül is szolgál a lakás, a jogi személyiség hány négyzetméteren működik az ingatlanban. Mint köztudott, az új Adótörvénykönyv megkülönböztetett adót ró a kereskedelmi vagy vegyes rendeltetésű ingatlanokra.

Az Aradi Polgármesteri Hivatal helyi adók és illetékek igazgatóságán elmondta, hogy ha valaki saját vállalkozását működteti a lakásában, esetleg egyéni vállalkozó, de kijelenti, hogy idén nem számol el közös költségeket és közműdíjakat a cégre, továbbá elkülöníthetetlen a kereskedelmi tevékenység céljára fordított ráeső rész, nem kell felértékeltetni sem a lakást, és megkülönböztetett adót sem vetnek ki.

A rovatból ajánljuk:

Vakvágányon: fizetésképtelenség fenyegeti a CFR-t
Az állami vasúttársaság nem tudja kifizetni a beszállítóit, ezért veszélybe került a tevékenység biztosítása.
Idén is indulnak turistajáratok az aradi repülőtérről
Június 10. és szeptember 30. között az MGA Airlines és a Corendon gépei keddenként szállnak fel.
Feloldották a bárány- és kecskevásár-tilalmat
A pestisjárvány miatt szeptember 30-ig az EU-ba továbbra sem exportálható.
Szarvasmarha-stop: tilos a behozatal Magyarországról a száj- és körömfájás miatt
Az állatállomány védelmében Románia aktiválta az uniós vészhelyzeti mechanizmusokat.
Majdnem hétszáz embernek szűnik meg a munkája a vagongyár bezárásával
Az amerikai cég 2016-ban 60 millió euróért vásárolta meg az aradi üzemet.
Bezárja aradi vagongyárát az amerikai Greenbrier
Az üzemet 1891-ben alapította Weitzer János, és kezdetben gőzmozdonyokat gyártott.