Márciusra ígérik a Nagylak-Pécska sztrádaszakasz építőjét

Ehhez viszont napokon belül ki kellene írni a közbeszerzési pályázatot, ellenkező esetben Mircea Pop, az út- és autópálya vállalat (CNADNR) igazgatójának mostani ígérete tarthatatlan lesz. Tény, amikor felbontották a szerződést a Romstrade irányította konzorciummal, akkor a kormány 2013 januárját jelölte meg az új pályázat kiírására. Az idő sürget, mert a magyar fél nagyjából 2014 nyarára elkészül a Makó-Nagylak szakasszal, s amennyiben egy tisztességes vállalkozó nyeri el a megbízatást, van esély, hogy 2014 végéig elkészüljön a Nagylak-Pécska között, körülbelül hét százalékban már elkészült szakasz is, s akkor Aradtól az Atlanti óceánig lehet majd autópályán haladni. Gyakorlati szempontból – amennyiben jelentkeznek –, a Pécska-Arad szakaszt építő osztrák Alpine lenne a legjobb megoldás, mert ők késő tavaszra végeznek, gépeik, eszközeik a helyszínen vannak, tehát idő nyerhető ezzel is, ráadásul a megépítendő rész egyszerűbb feladat, hisz csak egy felüljárót kell építeni az autópálya fölé a peregi útnál. A Nelu Iordache vezette Romstradéval novemberben bontott szerződést a CNADNR, mert nem tartották be a vállaltakat.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.