Május elsejétől 1250 lejre nő a minimálbér

A jelenlegi 1050 lejről 1250 lejre nő az országos minimálbér május elsejétől – erősítette meg kedd este a pénzügyminiszter. Anca Dragu elmondta, a minimálbér összegéről szóló újabb tárgyalási fordulót lezárták a szakszervezetekkel, és a Cioloş-kabinet hamarosan elfogadja a béremelésről szóló kormányhatározatot. Az intézkedés 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszektorban dolgoznak – írja a maszol.ro.

A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a kormány az adótörvénykönyv módosítására készül. Törölnék azt az előírást, amely egészségbiztosítás kifizetésére kötelezi a jövedelem nélküli személyeket is. Az erre vonatkozó jogszabályt napokon belül elfogadja a kormány.

Anca Dragut azzal kapcsolatban kérdezték kedden az újságírók, hogy a kormány már múlt év végén ígéretet tett a minimálbér 1250 lejre történő emelésére, de még mindig nem jelent meg a vonatkozó határozat, ehelyett újabb tárgyalásokat kezdeményezett az intézkedésről a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.