Majdnem hétszáz embernek szűnik meg a munkája a vagongyár bezárásával

munkás

Másutt kell munkát keresnie 699 vagongyári alkalmazottnak | Fotó: greenbrier-europe.com

Az amerikai Greenbrier aradi vagongyárának bezárásával 699 alkalmazott állása szűnik meg. Erről már értesítették az Arad Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökséget (AJOFM) – számolt be az Agerpres hírügynökség.

A Greenbrier hétfőn jelentette be, hogy a cég a Romániában működő három gyárainak egyikét bezárja. „A helyi piacon jelentkező nehéz és gyorsuló kihívások miatt a Greenbrier Románia leállítja a termelési tevékenységet az aradi gyárában. Ezt a döntést több tényező befolyásolta, köztük az ágazat szintjén ható növekvő nyomás, a többi gyáréhoz képest növekvő működési költségek és a gyár korából és a városi környezetből adódó logisztikai kényszerítések” – indokolta a vállalt.

  • Az 1919-ben alapított Greenbrier egy oregoni székhelyű, vasúti járműveket gyártó vállalat. A cég 2016-ban 60 millió euróért vásárolta meg az aradi gyárat működtető Astra Rail Industries többségi részvénycsomagját. Az aradi üzemet 1891-ben alapított Weitzer János, és kezdetben gőzmozdonyokat gyártott.

A Greenbriernek még két gyára van Romániában: Caracalban és Drobeta Turnu Severinben, a meglévő megrendeléseket ezek fogják teljesíteni.

A teher- és személyvagonokat, valamint motorokat gyártó, főleg exportra termelő Greenbrier Románia 2023-ban mintegy 2200 főt foglalkoztatott.

Tavalyelőtt a vállalat 1,220 milliárd lej árbevétel mellett 71,644 millió lej adózás előtti eredményt ért el. A Greenbriernek további négy üzeme van Európában, három Lengyelországban, egy pedig Törökországban – írta az MTI az economica.net alapján.

Aradon összesen 777 alkalmazottja van a gyárnak, közülük 699-nek szűnik meg az állása június végi határidővel – közölte az Agerpresszel Mihaela Jude, az AJOFM sajtószóvivője.

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.