Magyar–magyar gazdatalálkozó Aradon [AUDIÓ]

Magyarországi és romániai magyar agrárszakemberek, gazdák vettek részt

Az Európai Unióban egymás partnerei, és nem versenytársai akarnak lenni a magyarországi és a külhoni magyar gazdák – hangzott el a 13. aradi magyar–magyar gazdatalálkozón. Az együttműködés kiterjesztésének ötletét a Kárpát-medence szintjére, felkarolta a magyar vidékfejlesztési minisztérium is, és folyamatban van a nemzetstratégia mentén felépített vidékfejlesztési programnak a gyakorlatba ültetése. A fő cél a földművelő, állattartó ember létszükségletét kielégíteni, megfelelő jövedelemhez juttatása.
Kocsik József aradi gazdaköri elnököt oklevéllel tüntette ki az Expó vezetősége a találkozó megszervezésében kifejtett érdemeiért

A tanácskozást a múlt csütörtöktől máig tartott Agromalim nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár keretében szervezték meg szombaton, ezt követően tartották meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tisztújító kongresszusát, amelyen egyebek mellett elhangzott, hogy a szakmai-érdekvédelmi szervezet aktívan részt vesz a megyei agrárkamarák megalakításában. A 2014 utáni uniós támogatáspolitikáról is szó esett, ugyanis Sebestyén Csaba újraválasztott RMGE-elnök szerint az elkövetkező hét esztendőben ez határozza meg a gazdálkodási feltételeket. Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt helyszíni riportját.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Agromalim 2012 AH.mp3"] 

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.