Lefele módosítottak

Lefelé módosította a román kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, amely 1 százalék lesz a korábbi 1,2 százalék helyett, derült ki a kormány legutóbbi költségvetési kiigazításából. Ez már a harmadik módosítás, hiszen eredetileg 1,8-2,3 százalékos növekedéssel számoltak, és azt előbb 1,5 százalékra, majd 1,2 százalékra mérsékelték. A kiigazítás nem érinti a konszolidált költségvetési hiányt, amely 13,6 milliárd lej (827 milliárd forint) lesz, a GDP 2,2 százaléka. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már augusztusban bejelentette, hogy 1,5 százalék helyett 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számol Romániában.    Tavaly a GDP 2,5 százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető. Az idei termésben viszont jelentős kiesést okozott az aszály.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.