Az Econtext elemzése szerint külföldi magánszemélyek mai napig előszeretettel helyezik el megtakarításaikat romániai bankokban, mert biztosnak érzik pénzük „fialását”. A felmérés alapján jelenleg külföldi állampolgárok több, mint 11 milliárd eurónak megfelelő összeget őriznek a hazai pénzintézményekben, ám az összeg jelentős része csupán néhány megyében koncentrálódik. Az egyik pedig Arad, ahol jelenleg 340,7 millió euró landolt, s ezzel a statisztika harmadik helyét foglalja el. Első Bukarest 9,5 milliárddal, második Kolozs 431 millióval, Arad mögött pedig Temes megye áll 232,7 millióval.
Külföldiek előszeretettel lapátolnak pénzt aradi bankfiókokba
A rovatból ajánljuk:
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
„Talaj. Víz. Jövő” – Vízmegtartás és klímaadaptív gazdálkodás az idei gazdafórum témája
A 27. aradi magyar gazdafórumot tartják meg szombaton az Expón. (x)
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.



