Közzétette autópálya-stratégiáját a kormány

sztrada2Románia 15 legnagyobb városát akarja a következő öt évben autópályával összekötni a bukaresti kormány, többszörösére növelve az ország jelenlegi 500 kilométernyi sztrádahálózatát. Victor Ponta miniszterelnök kedden mutatta be az autópálya-stratégiát, amely azzal számol, hogy a 2014–2020-as európai költségvetési időszakban Románia 3 milliárd eurós támogatást hívhat le a közlekedési és 1,8 milliárd eurót a regionális fejlesztési alapokból autópálya-építésre. A román kormány az üzemanyagra kivetett jövedéki adóból évi 750 millió eurót tervez sztrádaépítésre fordítani, egyes pályaszakaszok megépítéséhez pedig magánbefektetőket próbál megnyerni. A román kormány célja, hogy megteremtse az autópálya-összekötetést a történelmi régiók között 2018-ig, amikor a Román Királyság és Erdély egyesülésének százéves évfordulóját ünneplik. Ponta rámutatott, hogy a 2007–2013-as időszakra elkülönített uniós költségvetési forrásokból finanszírozzák – és 2015-ig befejezik – a dél-erdélyi autópálya megépítését a magyar határtól Nagyszebenig. Brüsszel jóváhagyásával a 2007–2013 között fel nem használt uniós forrásokat fordíthatja Románia az észak- és dél-erdélyi autópálya között összeköttetést teremtő Torda–Szászsebes sztráda megépítésére, januárban pedig szintén a felhasználatlan uniós forrásra alapozva írják ki a versenytárgyalást az Aranyosgyéres–Marosvásárhely autópálya-szakasz megépítésére. A román kormány Brassó és Ploieşti között akarja az első, a Kárpátokat átszelő autópályát megépíteni magánbefektetők bevonásával. A beruházás gyors megtérülését azzal is segítené a Ponta-kabinet, hogy elhalasztaná a hegyek között átvezető másik sztrádaszakasz, az európai úthálózat részét képező Nagyszeben–Piteşti pálya megépítését, így – a regionális fejlesztési alapokból megépítendő Nagyszeben–Brassó pályán – a tranzitforgalom egy részét Brassó felé terelné. Ugyancsak Brassótól indulna – és Háromszéken keresztül Jászvásárig vezetne – a Moldvával összeköttetést teremtő első autópálya, amelyet regionális fejlesztési és részben kohéziós alapokból akarnak finanszírozni. A kormány költségvetési forrásokból tervezi 2015-ig befejezni az észak-erdélyi autópálya magyar határ és Berettyószéplak közötti félkész szakaszát, a Kolozsvár környékén elkészült pályaszakasszal pedig magánbefektetők bevonásával szeretné a bukaresti kormány megteremtetni az autópálya-összeköttetést.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.