Jóváhagyták az idei paradicsomtermesztési támogatást

A kormány jóváhagyta a védett területen paradicsomot termelőknek nyújtott kis értékű (de minimis) támogatási programot – jelentette be pénteken Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője, aki hozzátette: a gazdák ebben a programban legfeljebb évi háromezer eurónyi lejt hívhatnak le támogatásként.

Dancă azt mondta: a kormány ezzel is támogatni akarja a belföldi termelőket, olyan körülmények között, hogy a koronavírus-járvány miatt nemzetközi szinten visszaesett a termelés.

A programban azok a termelők pályázhatnak, akik védett környezetben (üvegház, fóliasátor) legalább ezer négyzetméteres területen termelnek paradicsomot, és vállalják, hogy a legkevesebb két tonna termést belföldi piacon értékesítik.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.