Ismét lesz élet az aradi reptéren

Június esejétől, péntektől ismét lesznek heti rendszerességgel légi járatok az Aradi Repülőtérről.

A megyei tanács közleménye szerint idén is két utazási iroda, a Prestige Tour és a Christian Tour működteti majd a charter járatokat, melyek célállomása a kedvelt törökorzsági üdülőhely, Antalya (s temrészetesen a visszaúton is szállítják utasaikat).

A tájékoztatás értelmében péntekenként a Prestige Tour járatával, szerdánként (június 13-tól kezdve) a Christian Tourral lehet majd utazni.

A reptér fenntartója, a megyei önkormányat tavaly óta erőfeszítéseket tett a – többnyire a temesvári nemzetközi reptér árnyékában működő – létesítmény „újraélesztésére”, de a próbálkozások rendre kudarcba fulladtak, a szóba került légitársaság visszaléptek, ám Claudia Boghicievici alelnök szerint nem adják fel, és reméliik, hogy más utazásszervezőket is Aradra tudnak majd csábítani.

Az utóbbi években felújított repülőtér igazgatója, Ovidiu Moșneag szerint bizalomra ad okot, hogy az első idei járatokra már mind elkeltek a helyek. Tavaly egyébként – az antalyai járatoknak köszönhetően – megközelítette a 11 ezret az utasok száma az aradi repülőtéren.

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.