Innovációs vásár nyílt Ardon

"Az innováció történelmi esély egy országnak a gyors fejlődés érdekében” – sommázta a ma Aradon megnyílt innovációs vásár lényegét dr. Günter Hörcher, a frankfurti Fraunhofer IPA stratégiai és európai kapcsolati felelőse, aki megjegyezte, hogy mivel nekik már ötven éves tapasztalatot birtokolnak a hasonló vásárok szervezésében, támogatni fogják a hasonló rendezvényeket itt a régióban. A nyitó sajtótájékoztatón pedig Gheorghe Falcă polgármester megígérte, mindent elkövet, hogy Arad szervezze a következő innovációs vásárokat is. A megnyitón jelen volt még, többek között Sorin Maxim, az ADR Vest elnöke, Adrian Ţolea, Arad megyei alelnök, Maróti Péter, a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség igazgatója. Elhangzott, többek között, hogy Románia a GDP-nek mindössze 0,18 százalékát fordítja fejlesztésre, miközben az uniós átlag – amit majd itt is el kellene lérni – 2%. A ma és holnap az Expo kiállítási csarnokban látogatható, Innomatch regionális innovációs vásár „ernyő-szerepét” a Nyugati Fejlesztési Ügynökség (ADR Vest) vállalta, nekik sikerült a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, uniós finanszírozással, több partner bevonásával megszervezni a kiállítást és az ehhez kapcsolódó előadásokat, megbeszéléseket, termékismertetőket. A kiállításon közel félszáz szakmai kiállító, fejlesztőcég, oktatási intézmény vesz részt. Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.