Ideiglenesen korlátozták a gépjármű-biztosítások árát

A határozat a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően 10 nappal lép hatályba és fél évig lesz érvényes.

Fél évre érvényes maximális árakat szabott meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) a kormány szerdán.

Bukarestben szeptember közepén hoztak sürgősségi kormányrendeletet a kgfb-k árának ideiglenes befagyasztásáról, miután a fuvarozók rendszeres forgalomlassító megmozdulásokkal, országos tüntetés kilátásba helyezésével tiltakoztak a kgfb drasztikus drágulása ellen. A biztosítási kötvények ára másfél év alatt átlagosan másfélszeresére, esetenként pedig többszörösére emelkedett a piacvezető Astra és a Carpatica biztosító csődje nyomán.

A kormány a biztosítási piacot is felügyelő összevont pénzügyi felügyelet (ASF) javaslatai nyomán, a gépjárművek hengerűrtartalma és a járművezető életkora függvényében állapította meg a maximális árakat. A határozat a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően 10 nappal lép hatályba és fél évig lesz érvényes.

Magánszemélyek esetében 3000 lejben állapították meg a személygépkocsikra érvényes kgfb-kötvények maximális árát. Ezt az összeget a 2500 köbcentiméternél nagyobb hengerűrtartalmú motorral felszerelt járművet vezető, 25 évesnél fiatalabb gépkocsivezetőknek kell fizetniük. A legalacsonyabb árú, évi 541 lejes biztosítást azok a 60. életévüket betöltött gépkocsivezetők vásárolhatják meg, akik 1200 és 1400 köbcentiméter közötti hengerűrtartalmú járművet vezetnek.

A teherszállító járművekre érvényes kötvények ára magánszemélyek esetében 749 és 2979 lej között változik, az autó tömegétől függően. A cégek a 3,5 tonnásnál kisebb, legfeljebb 9 férőhelyes járművekre 885 és 1285 lej közötti áron vásárolhatnak biztosítást, a 16 tonna feletti tömegű áruszállító járművek kgfb-kötvényeinek árát pedig 943 és 7534 lej között határozta meg a következő fél évre a bukaresti kormány. A személyszállító, 9 férőhelyesnél nagyobb járművek esetében 982 és 6600 lej között változik a biztosítások ára, a helyek számától függően.

Az ideiglenes időszak elteltével jármű-kategóriánként referencia-árakat határoz meg az ASF, amelyek fedezik az átlagos kárigényeket és a biztosító adminisztratív költségeit. Ezektől a referenciaáraktól 25 százalékban térhetnek majd el a biztosítók annak függvényében, hogy okozott-e balesetet a gépjárművezető.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.