Felüljáró az Atriumtól az új bevásárlóközpontig

Magányosan vívott állóháború helyett összefogással akar harcolni Aradon az egyre kevesebb potenciális vásárló kegyeiért az Atrium Pláza és a hajdani bútorgyár helyére bevásárlóközpontot építő, izraeli tulajdonban lévő AFI Europe. Az építési engedélyt megkapták, s az elképzelések szerint a kürtösi út felett átívelő fedett gyalogos felüljáró köti össze az Atriumot a bevásárlóközponttal. Az AFI ide egy barkácsáruházat, egy hipermarketet és bérbe adandó kereskedelmi központot épít – kb. 60 ezer négyzetmétert kínálnak majd –, ez utóbb földszintes lesz, hasonló az augusztus 30-án bezáró Armoniához. Az AFI-Atrium összefogás egyetlen célja, hogy a kereskedelmi komplexumuk felvegye a versenyt a Galleria Plázával, amely a rengeteg párhuzamos programmal sokkal több látogatót vonz, mint Arad első plázája, amelyik a jelek szerint képtelen volt kihasználni helyzeti előnyét. Azt egyelőre üzleti titokként kezelik, melyik multinacionális lánc épít az AFI „udvarába” hipermarketet (az Aradi Hírek úgy tudja, az Auchan telepszik meg) és melyiknek lesz bátorsága 150 ezer lakósnak megépíteni egy ötödik barkácsáruházat, miközben az OBI, a Dedeman, a Praktiker és a Bricostore is szenved. Az AFI egyébként lakóházakat és irodaházat is emel a hatalmas, gazos területre (felvételünkön), vagyis várhatóan hamarosan eltűnik Arad egyik szégyenfoltja. Az Atrium-AFI központ közötti felüljáró pikantériája, hogy legkésőbb másfél éven belül az állomási peronokat az Atrium mögötti buszállomással összekötő gyalogos felüljárónak is meg kell épülnie, ez szerepel a Kürtös-Arad-Gyorok vasútvonal felújítási tervében. A kérdés, miként simulnak majd ezek bele az épített környezetbe.                                                                                                                                        Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.