Februártól ötven lejjel emelik a bruttó minimálbért

Az IMF rábólintott, a kormány pedig bejelentette ma, hogy idén két részletben emelik a bruttó minimálbért: először február 1-től 50 lejjel, majd július 1-től szintén 50 lejjel, s ekkor eléri a 800 lejt, ami továbbra is az egyik legalacsonyabb – csak Bulgáriában kevesebb – az Európai Unió tagállamainak sorában. A februári 50 lejes emelés természetesen nem azt jelenti, hogy akit érint, márciusban 50 lejjel többet kap, mert ebből a munkáltató még levonja az adókat, járulékokat.

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.