Európa egyik legnagyobb napelemparkját létesítenék Arad megyében

Több mint ezer hektáros területen kíván napelemparkot létesíteni egy befektetői csoport Arad megyében, a magyar–román államhatár szomszédságában – közölte csütörtökön a megyei önkormányzat.

A megyei tanács bejelentette be, hogy közvitát szervez az államhatár mellett fekvő Ottlaka és Nagypél községek érintett területei területrendezési tervének a kidolgozására. A területrendezési terv elkészítése előfeltétele az építési engedély kibocsátásának. A megyei tanács tájékoztatása szerint magánbefektető szeretne 1079,37 hektáron napelemparkot létesíteni a területen.

Mind Ottlaka, mind Nagypél polgármestere megerősítette a napelempark létesítésének szándékát, a befektetőt azonban egyik sem kívánta megnevezni. Dan Drăgan, Nagypél polgármestere azt közölte, hogy a több mint 500 millió eurós beruházás a kiszolgáló épületekkel és a megépítendő utakkal együtt 1300 hektárt érintene.

Ottlaka polgármestere, Petru Bătrânuț elmondta: a tervezett napelempark Európa egyik legnagyobb hasonló létesítménye lesz, ha megépül, és 700 MW energia előállítására lesz képes. Hozzátette: nem nevezheti meg a befektetőket, de azt elmondta, hogy két szélerőműparkkal is rendelkeznek.

A térségi területrendezési terv társadalmi vitáját február 23-án délelőtt tartják Aradon.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.