Enyhe GDP-növekedés

A mezőgazdaság drasztikus, több mint 20 százalékos visszaesése közepette is enyhén növekedett a román GDP az év első kilenc hónapjában 2011 azonos időszakához képest - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet. A háromnegyed éves bruttó hazai termék 416,268 milliárd lej volt, ami reálértéken 0,2 százalékkal több, mint 2011 első kilenc hónapjában volt. A harmadik negyedévi GDP 0,5 százalékkal volt magasabb Romániában, mint a második negyedévi és 0,6 százalékkal haladta meg 2011 harmadik negyedévének hazai termékét. Romániában a szolgáltatások (13,8 százalék) és az ingatlanpiac (10,4 százalék) területén regisztrálták a legnagyobb növekedést a harmadik negyedévben, míg a legnagyobb visszaesést (29,8 százalék) a mezőgazdaságban könyvelték el 2011 azonos időszakához képest. Az első kilenc hónap stagnáláshoz közeli eredménye kétségessé teszi, hogy növekedéssel zárhatja-e a 2012-es évet a román gazdaság. Októberben, amikor harmadszor módosította lefele a GDP eredetileg 2,3 százalékra várt idei növekedési előrejelzését, a bukaresti kormány még 1 százalékos növekedéssel számolt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már augusztusban bejelentette, hogy 1,5 százalék helyett erre az évre 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számol Romániában.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.