Engedményeket is adtak az 500%-os adó mellé

Csütörtökön több mint kétszáz ingatlan felüladóztatását szavazta meg az aradi képviselő-testület, de pénteken már bizonyos engedményeket jelentett be Gheorghe Falcă polgármester.

Már októberben írtunk arról, hogy 100-tól 500 százalékig emelhetik meg – egy országos törvény alapján – azoknak az épületeknek az ingatlanadóját, amelyek elhanyagoltak, romos állapotban vannak, közveszélyesek és rontják a városképet. Ezek az (általában műemlék-) épületek a város úgynevezett örökségvédelmi övezetében – a bel- és óvárosban – találhatók, amit a helyhatóság szeretne idővel felújítani és vonzóvá tenni idegenforgalmi szempontból.

A minapi tanácsülésen a választott képviselők 206 ingatlan esetében szavazták meg a többletadót: 70 esetében 100%-os, 59 esetében 200%-os, 33 esetében 300%-os, 27 esetében 400%-os, 17 esetében pedig 500%-os lesz az adó január elsejétől (a tulajdonosokat előre felszólították, hogy kezdjék meg a felújítást, és figyelmeztették őket, hogy mi vár rájuk, ha elmulasztják ezt). A város egyik jelképes épülete, a legrégebbi, még ma is álló kelet-közép-európai kőszínház, az aradi Hirschl-ház, vagy régi színház adója például évi 3200 lejről 19 ezer lejre nő – tájékoztatott közleményében a városháza.

A régi színház az összedőlés határán

Persze, azok a tulajdonosak, akik idén december 31-ig megkezdtik a munkát, vagy legalább kiváltják a felújítási engedélyt, mentesülnek a többletadó alól, s ideig-óráig haladékot kapnak; 11 ilyen ingatlan van, mind a központban.

Pénteki sajtótájékoztatóján a polgármester bejelentette, hogy akiknek az anyagi helyzete nem teszi lehetővé a restaurálást, segítséget kaphatnak az önkormányzattól olyan formában, hogy a városkasszából állják az illető tulajdonosra eső részt (mondjuk, egy bérház esetében). Az is elképzelhető, hogy az összköltségek 30%-át átvállalja az önkormányzat – tette hozzá Falcă. További segítség, hogy a műemléképületek esetében a kultuszminisztériumtól kért engedélyekért nem kell fizetni, mint ahogy az állvonyok köztéri területfoglalási díjától is eltekint város. A munkálatok befejezése után pedig öt évig ingatlanadót sem kell fizetnie a tulajdonosoknak.

Minden ingatlan esete más, mert egyes (a kommunizmusban államosított) épületeket a bérlők idővel potom áron megvásárolhattak, de eddig nem költöttek a felújításra. Más épületeket pedig lelakva kapott vissza az egykori tulajdonos örököse, és most főhet a feje, hogy mit vett a nyakába… S olyan épületek is vannak, melyek teljes egészében külföldi, főleg olasz kézben vannak, mert vagy befektetők, vagy spekulánsok vásárolták meg. De tény, hogy bárkié is, most már rendbe kell szednie a tulajdonát.

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.