Elveszíti Románia a Dacia összeszerelő üzemét?

daciaPiteşti-ről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába – jelentette ki Traian Băsescu államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Az elnök egy kolozsvári regionális televízió egyik műsorában elmondta: Románia számos beruházást elveszít, ha nem fejezi be a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya építését. „Biztos, hogy el fogjuk veszíteni a Dacia összeszerelő üzemét, mert Tangerben már megvannak a romániai kapacitás átvételéhez szükséges feltételek. Elkezdődött már ugyanis a marokkói Dacia-üzem kapacitásának bővítése” – mondta Băsescu. Az államfő bírálta a kormányt, amely olyan dél-romániai autópálya-szakaszok építésére költ pénzt, amelyeket nem tesznek indokolttá a gazdasági szempontok. Rámutatott: Románia óriási lemaradást fog elszenvedni, ha nem csatlakozik mielőbb az említett európai közlekedési folyosóhoz. Băsescu főként azt nehezményezi, hogy a Piteşti és Nagyszeben közötti autópályaszakasz elkezdését nem tekinti prioritásnak a kormány. A dél-erdélyi autópálya több szakasza jelenleg épül, Băsescu szerint azonban, ha nem épül meg a szóban forgó szakasz is, akkor az autópálya-összeköttetés ott meg fog szakadni. Victor Ponta miniszterelnök „butaságnak” nevezte az államfő nyilatkozatát. Elmondta, hogy nemrég találkozott a Renault csoport igazgatójával, aki Ponta szerint egyértelműen megmondta: folytatni fogja a francia gyártó a romániai beruházásait. A Mediafax hírügynökség emlékeztetett, Philippe Gustin, Franciaország bukaresti nagykövete nemrég úgy nyilatkozott, Romániának nagyon fontos, hogy a közút- és vasúthálózatát mielőbb összekösse az európai hálózattal, mert például a Dacia elsősorban Nyugatra exportál, és a szállítás okozta késések csökkentik a gyártó versenyképességét. A nagykövet adatai szerint a Dacia 3 százalékkal járul hozzá Románia bruttó össztermékéhez, a román exportnak pedig a 10 százalékát teszik ki a francia gyártó járművei. Tavaly az előző évinél 19,3 százalékkal több Dacia gépkocsit értékesítettek a világon, az eladott járművek száma 429,5 ezer volt. A legtöbb járművet Románián kívül értékesítette a francia gyártó, összesen 404 ezret, ebből 290 ezret Európában adtak el.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.