Elutasította az alkotmánybíróság Iohannis költségvetési törvény elleni óvását [FRISSÍTETT]

Az alkotmánybíróság szerdán elutasította az idei állami költségvetési törvény ellen Klaus Iohannis államfő által beterjesztett óvást, ugyanakkor alaptörvénybe ütközőnek minősítette az államháztartási hiány növelését célzó jogszabályt.

Az elnök február 22-én jelentette be, hogy alkotmánybírósághoz fordul az általa „nemzeti szégyennek” nevezett büdzsé miatt, amelynek felépítését, késedelmes beterjesztését és állítólagos eljárási szabálytalanságait a kormányzó szociáldemokraták (PSD) politikai kudarcának minősítette.

Iohannis több ízben is élesen bírálta a PSD gazdaságpolitikáját, megalapozatlanul optimistának nevezte a költségvetés-tervezetet, amelyet szerinte azért nem fogadott el még tavaly ősszel a kormánypárt, hogy késleltesse az állami beruházásokat és így forrásokat takarítson meg a „fedezet nélküli nyugdíj- és béremelésekről szóló” választási ígéretei teljesítésére. Az elnök azonban nem tartalmi, hanem eljárási kifogásokra alapozta alkotmányossági óvását, egyebek között arra, hogy a kormányoldal nem kérte ki a költségvetési tanács véleményét. A költségvetési törvény elleni óvást – sajtóértesülések szerint – szavazattöbbséggel utasította el az alkotmánybíróság.

Klaus Iohannis

Az államfő alkotmányos kontrollt kért az eredetileg tervezett 2,55 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt 2,76 százalékra növelő törvénytervezet ügyében is. Az alkotmánybíróság végül – egyhangú döntéssel – csak ez utóbbi kifogást minősítette megalapozottnak.

A parlamenti többség február végén a költségvetési törvény megszavazása előtt néhány órával döntött az államháztartási hiány növeléséről, így teremtve fedezetet a családi pótlék jelentős növelésére.

A kormánynak így most van egy kihirdetésre váró, alkotmányosnak bizonyult költségvetés-tervezete, de nincs már törvényes alapja arra, hogy az ebben előirányzott szinten költekezzen.

Liviu Dragnea PSD-elnök szerint mindenképpen meg kell várni az alkotmánybíróság indoklását és azt, hogy Iohannis kihirdeti-e a költségvetési törvényt, vagy „továbbra is akadályozni akarja a családi pótlék megduplázását”. A kormánypárt vezetője azt valószínűsítette, hogy az államháztartási hiány megemelését procedurális okok miatt dobta vissza az alkotmánybíróság, és kifejezte reményét, hogy a két szervesen összefüggő jogszabály között ellentmondást sürgősségi kormányrendelettel is orvosolni lehet.

MTI

FRISSÍTÉS: Visszaküldi a parlamentnek megfontolásra a 2019-es állami költségvetésről szóló törvényt, hogy végezze el rajta a szükséges javításokat – jelentette be Klaus Iohannis. Szerdai sajtónyilatkozatában az elnök azt mondta: az alkotmánybíróság döntése, amely szerint alaptörvénybe ütközik az államháztartási hiányt szabályozó törvényt módosító jogszabály, azt bizonyítja, hogy a PSD jogalkotása „erkölcstelen, rossz és alkotmányellenes”, idézi Iohannist az Agerpres.

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.