Október 13-án elfogyott az utolsó elektronikus értékjegy is, amelyet az idei roncsautó-program keretében magánszemélyeknek tartottak fenn – áll Korodi Attila környezetvédelmi miniszter közleményében. A gépjárműpark felújítását célzó programot áprilisban indították el, immár tizedik alkalommal, és 17 ezer ilyen értékjegyet készítettek elő, amely révén 17 régi autót helyettesíthettek be újjal. „Első alkalom, hogy ennyi idővel a program kifutása előtt már az utolsó értékjegyet is igényelték. Ez mindenképp annak tudható be, hogy az értékjegyek elektronikusak, illetve a Környezetvédelmi Alap informatikai rendszere révén mind az igénylők, mind a programért felelős hatóságok könnyen tudták követni a folyamatot. Ugyanakkor a program elmúlt tíz évében elért legjobb eredményben szerepe volt annak is, hogy a programot az autókereskedéseken keresztül bonyolítottuk le, illetve annak is, hogy az értékjegyeket nem osztottuk előzetesen le megyékre, hanem igény szerint kérhetők voltak” – fogalmazott Korodi.
A szaktárca a Környezetvédelmi Alap révén 119 millió lejt utalt ki azon fizikai személyek számára, akik régi autójukat újra szerették volna cserélni. Egy elektronikus értékjegy ára 6500 lej volt. Az első értékjegyet április 8-án, a program meghirdetése után egy nappal igényelték.Elfogytak a roncsautó-program értékjegyei
Október 13-án elfogyott az utolsó elektronikus értékjegy is, amelyet az idei roncsautó-program keretében magánszemélyeknek tartottak fenn – áll Korodi Attila környezetvédelmi miniszter közleményében. A gépjárműpark felújítását célzó programot áprilisban indították el, immár tizedik alkalommal, és 17 ezer ilyen értékjegyet készítettek elő, amely révén 17 régi autót helyettesíthettek be újjal. „Első alkalom, hogy ennyi idővel a program kifutása előtt már az utolsó értékjegyet is igényelték. Ez mindenképp annak tudható be, hogy az értékjegyek elektronikusak, illetve a Környezetvédelmi Alap informatikai rendszere révén mind az igénylők, mind a programért felelős hatóságok könnyen tudták követni a folyamatot. Ugyanakkor a program elmúlt tíz évében elért legjobb eredményben szerepe volt annak is, hogy a programot az autókereskedéseken keresztül bonyolítottuk le, illetve annak is, hogy az értékjegyeket nem osztottuk előzetesen le megyékre, hanem igény szerint kérhetők voltak” – fogalmazott Korodi.
A szaktárca a Környezetvédelmi Alap révén 119 millió lejt utalt ki azon fizikai személyek számára, akik régi autójukat újra szerették volna cserélni. Egy elektronikus értékjegy ára 6500 lej volt. Az első értékjegyet április 8-án, a program meghirdetése után egy nappal igényelték.A rovatból ajánljuk:
Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
„Talaj. Víz. Jövő” – Vízmegtartás és klímaadaptív gazdálkodás az idei gazdafórum témája
A 27. aradi magyar gazdafórumot tartják meg szombaton az Expón. (x)


