Elfogadták Arad megye költségvetését

Személyi kiadásokra kevesebb mint egyötöd részt, infrastrukturális beruházásokra viszont több mint a felét fordítják idén Arad megye költségvetésének – közölte a megyei önkormányzat hétfő délután, miután a képviselők megszavazták a 2021-es büdzsé tervezetét.

A megyei tanács közleménye kiemelte, hogy az elsők között szavazták meg a megye bevételi–kiadási mérlegét, és hogy az összköltségvetés 56,26 százalékát fejlesztésekre fordítják, ami a koronavírus-járvány okozta válság idején jelentős erőfeszítés.

Személyi kiadások terén visszafogottabb lesz idén a kassza – ígérték. A megyeházán dolgozók fizetései és pótlékjai nem emelkednek, szabadságpénzt és üdülési jegyeket sem osztanak idén. A bérköltségek mindössze 15,07 százalékot tesznek ki – hangsúlyozták.

Arad megye teljes költségvetése 405,81 millió lej (majdnem 82,5 millió euró), amiben a bevételek közel egyharmadát (31,33 százalékot, vagyis 127,1 millió lejt) az európai uniós pályázatok vissza nem térítendő támogatásai jelentik. Az áruforgalmi adóból (áfa) a bevételek több mint 25 százaléka származik, saját forrásból majdnem 25, állami költségvetési hozzájárulásból közel 19 százalék származik.

A fejlesztésekre fordított összegek több mint 65 százalékát a megyei rangú utak javítására és felújítására fordítják, emellett elkészítik az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út terveit, felújítják a kápolnási onkológiát és pszichiátriát, az aradi járványkórházat, a szülészetet, bővítik a megyei kórház sürgősségi osztályát, de a megyei önkormányzat fenntartásába tartozó oktatási intézményeket is felújítják, a kulturális intézmények és rendezvények pedig a büdzsé 8 százalékát kapják – összegzett a közleményben Iustin Cionca megyei tanácselnök.

A településeknek – köztük a magyar érdekeltségű helységeknek – járó megyei költségvetési összegek elosztásáról a múltheti tanácsülésen szavaztak a képviselők.

Az Arad Megyei Tanács szerdai (2021.03.31.) rendes ülésén a két RMDSZ-es képviselő, Bölöni György és Péró Tamás, többek...

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2021. április 1., csütörtök

Annak értelmében Kisiratosnak 300 ezer lejt különítenek el a földgáz bevezetésének megvalósíthatósági tanulmányára, járdák javítására, illetve a polgármesteri hivatal épületének javításaira. Nagyiratosnak 300 ezer lejt különítenek el járdák javítására és a polgármesteri hivatal bővítésére. Tőzmiske 200 ezer lejt kap a vadászi iskola tetőcseréjére, Németpereg 300 ezer lejt a helyi óvoda javítására és parkolóhelyek létesítésére a községben. Sofronyának 100 ezer lejt különítettek el a gázbevezetés megvalósíthatósági tanulmányának és terveinek aktualizálására.

A rovatból ajánljuk:

Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.