Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét

A csütörtöki kormányülésen fogadták el a tervezetet | Fotó: gov.ro

A csütörtöki kormányülésen fogadták el a tervezetet | Fotó: gov.ro

Csütörtökön elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel és 5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.

A pénzügyminisztérium által közzétett büdzsétervezet a jövő évi román bruttó hazai terméket (GDP) 1733 milliárd lejre, a költségvetési bevételeket 586 milliárd lejre, míg a kiadásokat 673 milliárd lejre becsüli.

A jövő évi 5 százalékos hiánycél magasabb a 2023-as költségvetési törvényben előirányzott 4,4 százaléknál, de alacsonyabb annál az 5,7 százalékos deficitnél, amellyel – a kormányfő csütörtök esti bejelentése szerint – Románia zárhatja az idei pénzügyi évet.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a kilencórás késéssel megkezdett kormányülés elején kiemelte: a büdzsét elsősorban a közlekedési infrastruktúra fejlesztését célzó beruházásokra építik, amelyek a GDP 7 százalékát teszik majd ki, és a gazdasági növekedés mintegy felét idézik majd elő.

A kormányfő ismételten leszögezte: a nyugdíjemelésekre, a pedagógusok bérének emelésére, kórházépítésre és az életkörülmények javítását célzó beruházásokra nem adóemeléssel fognak fedezetet teremteni. Szerinte a román gazdaság 3,4 százalékos bővülése mintegy 150 milliárd eurós többletbevételt eredményez majd az államkasszának, és a beruházások sokszoros megtérülése, az adócsalás elleni eredményesebb fellépés révén nőnek majd a költségvetési bevételek.

A büdzsé megtervezésénél a pénzügyi tárca 6 százalékos átlagos inflációval és havi 4733 lejes nettó átlagbérrel számolt. Marcel Ciolacu szerint a minimálbért 2024 júliusától fogják ismét emelni, a kormány javaslata szerint – a jelenlegi 3300-ról – 3700 lejre.

A munkáltatók szövetsége szerint a kormány idén is indokolatlanul optimista volt a költségvetési bevételek megtervezésekor, ezért negatívan véleményezte a jogszabályt. Radu Burnete, a Concordia munkáltatói szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az adóhatóságnak 30 milliárd lejjel többet kellene behajtania jövőre, amikor az idei bevételek 12 milliárd lejjel elmaradtak a tervezettől. Hasonlóképpen a kormány 60 milliárd lejnyi európai uniós támogatást akar lehívni az újjáépítési alapból, pedig az idei évre kitűzött 55 milliárd helyett 29 milliárd lejt tudott csak elkölteni – tette hozzá.

A költségvetési törvény tervezetét gyorsított eljárással vitatja meg a parlament. A szociálliberális kormánykoalíció tervei szerint a jogszabályt december 22-én szavazzák meg a képviselőház és a szenátus együttes ülésén.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.