Elektronikus üdülési utalványkártyákat vezetnek be

Kihirdette Klaus Iohannis államfő hétfőn az üdülési utalványrendszert módosító törvényt, amely – a korábbi papír alapú rendszer megőrzése mellett – lehetővé teszi, hogy a munkáltatók elektronikus utalványkártyákon biztosítsanak (évente legfeljebb a minimálbér hatszorosát elérő összegű) béren kívüli üdülési juttatást alkalmazottaiknak.

Az üdülési utalványok nem járulékkötelesek, értéküket a munkaadó kiadásként leírhatja a nyereségadó-alapból, azokat kizárólag romániai turisztikai szolgáltatások megvásárlására lehet felhasználni a rendszerhez csatlakozott elfogadóhelyeken. A kártyát kibocsátó szolgáltató legfeljebb 1 százalékos jutalékot számolhat fel a munkáltató felé, ami nem csökkentheti az üdülési utalvány névértékét. A törvénymódosítást ismertető Mediafax hírügynökség szerint a magánszférában a munkavállalók az üdülési utalványok helyett pénzt, azaz „szabadságprémiumot” is kaphatnak. A közszférában viszont kizárólag (papír, vagy kártya alapú) utalványok formájában lehet üdülési támogatást adni az alkalmazottaknak, hogy az ilyen címen kifizetett béren felüli juttatást ne lehessen másra a fordítani, vagyis az azokra adott adókedvezménnyel az állam áttételesen a román idegenforgalmat is támogassa. Romániában 1,18 millió közalkalmazott van.

A minimálbér július elsejétől kezdődően emelkedik 1050 lejre az eddigi 975 lejről. Romániában egyébként a 4,5 millió alkalmazott csaknem egyharmada, 1,3 millió munkavállaló minimálbérért dolgozik. Az üdülési utalványokról szóló törvénymódosítás a kihirdetéstől számított 30 nap után, tehát az üdülési szezon közepén lép életbe.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.