Elek László a regionális adóhatóság ügyvezető igazgatója

Az adószakember a június 17-i írásbeli vizsgán 85, a június 22-i szóbeli vizsgán 95 pontot kapott a lehetséges százból.

Az Arad Megyei Közpénzügyi Igazgatóság közleménye szerint a köztisztviselők ügynöksége által szervezett versenyvizsgán Elek László nyerte el a temesvári székhelyű Regionális Közpénzügyi Igazgatóság állami bevételekért felelős ügyvezetői igazgatói tisztségét. Az adószakember a június 17-i írásbeli vizsgán 85, a június 22-i szóbeli vizsgán 95 pontot kapott a lehetséges százból. Az adóhivatalok regionális szintű átszervezése óta az aradi Elek László foglalta el ezt a tisztséget, de az adóhatóság elnökének a megbízásából, mostantól viszont versenyvizsgával jogosult ellátni hatáskörét.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.