Cuzman: „semmi kapcsolatunk nincs a helyhatóságokkal”

A 20. születésnapját ma a Continental szállóban sajtótájékoztatóval is ünneplő Bánság-Körös Befektetési Társaság (SIF1) elnöke, Ioan Cuzman rontotta el a címben szereplő kijelentéssel némiképp saját hangulatukat, jelezve, hogy azért az évforduló okozta öröm ellenére készek őszintén válaszolni a felvetett problémákra. S hogy ne csak érintse a polgármesteri hivatallal köztudottan hideg viszonyukat – az elnök nyíltan vállalja baloldaliságát, amit a PDL-s Gheorghe Falcă polgármester képtelen megemészteni, így „nem keresik egymást” – konkrétan megemlítette eddigi egyetlen kapcsolatukat: a SIF1 parkolóházat akart volna építeni a városban, de majdnem taposóaknára futottak, mert közben kiderült, a hivatal visszaigénylés alatt álló telket ajánlott a beruházásra. De javára legyen, Cuzman elnök bevallotta, hogy Arad korábbi, baloldali vezetésével sem tudtak együttműködni. Mindezek, valamint a gazdasági válságra, az elkövetkező recessziós évekre, az IMF-jelentésre tett utalások azért mégsem csorbították a SIF1 jelenlévő vezetőinek, köztük Carmen Dumitrescu ügyvezető igazgatónak, az igazgatótanács tagjainak a mosolyát, és a tájékoztatás inkább a megvalósításokról, tervekről szólt. Az Aradi Hírek kérdésére Ioan Cuzman elmondta, rövidtávon a reálgazdaságba és az európai tőkepiacokba fektetnek, természetesen kellő óvatossággal, hisz a válság akár még tíz évet is elhúzódhat Romániában. Közben a tulajdonukban lévő cégek korszerűsítésére, talpra állítására is odafigyelnek. Arra a kérdésre, hogy van-e valami, amit felró magának vagy a SIF1-nek az elmúlt 20 évre visszatekintve, Ioan Cuzman egyetlen dolgot említett: későn reagáltak a berobbant gazdasági válságra. De azt is megjegyezte, „nekünk nincs keretünk kenőpénzekre”, így dugába dőlt a SIF1 1995-1996-os terve a teherautók vasúti kocsikon való szállítására. Annak ellenére befuccsolt az elképzelés, hogy minden engedélyük, logisztikai hátterük már rendelkezésre állt, de belebotlottak a CFR-be. A SIF1 vagyona több, mint 1,36 milliárd lejre rúg, részvényeseinek 70,9 százaléka romániai, 27,1 százalék más európai államokban él, de egy 1,7 százalékos szeletet amerikai és kanadai befektetők is kihasítottak már. Ioan Cuzman megkerülve a konkrét választ, de értésre adta, nem biztos, hogy a SIF1 székhelye örökké Aradon marad.

 Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.