Csütörtökön nyit az Agromalim

Agromalim sajtotajHuszonötödik alkalommal nyitja meg kapuit csütörtökön 11 órától az Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Csomagolástechnikai Vásár és Szakkiállítás. A negyedszázados múltú rendezvény a négy nap alatt több eddigi csúcsot is megdönt: kilenc ország több mint 250 kiállítója rendez be standot az Expo kiállítási központ három pavilonjában, illetve a komplexum udvarán, összesen 28500 négyzetmétert foglalnak majd el a kiállítók. A mezőgazdaságban és a hozzá kapcsolódó ágazatok új technológiáit ismerhetik meg majd meg a résztvevők, a mezőgazdasági gépek vásárától kezdve a növénynemesítési eljárásokon át az állategészségügyi felszerelésekig minden megtalálható az Agromalimen – ismertették a legfontosabb tudnivalókat hétfőn délben az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara székhelyén. Cimi Enache főszervező kiemelte, hogy Magyarország stratégiai partner a vásár szervezésében, idén is több mint 30 cég képviselteti magát a seregszemlén, és a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetősége is jelen lesz. Gheorghe Seculici, a kamara elnöke egy romániai fejlesztésű, növényi hulladékot hasznosító fűtéstechnológia bemutatóját harangozta be különlegességként, Adrian S. Negrău, az Expo igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a 2014–2020 közötti európai költségvetési ciklus agrárstratégiáját is megvitatják majd a kiállítás alatt szakemberek bevonásával. Az Agromalimnak számos kísérő rendezvénye is lesz, mint például üzletember-találkozó, az első ízben megszervezett ökogazdálkodási tanfolyam, a szombati XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó, a tehénszépségverseny vagy a favágóverseny. A vásár csütörtökön 11 és 18, pénteken és szombaton 10 és 18, vasárnap 10 és 16 óra között látogatható. A szervezők a Hegyalja térről ingyenes menetrend szerinti autóbuszjáratot indítanak az Expóra. A rendezvény részletes programja megtalálható a www.agromalim.ro honlapon.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.