Borossebes mellett épül Románia legnagyobb fotovoltaikus parkja

Az Arad megyei Borossebeshez tartozó Alsókertesen (Prunişor) épül Románia legnagyobb, Európa élvonalába tartozó fotovoltaikus park. A spanyol befektetők által megvásárolt 200 hektáros területen három projekt valósul meg: az első kettő, összesen 44 hektáron 72 000 pannóból áll, s tervek szerint néhány héten belül használatba adják. Ezek kapacitása 15 MW. Dragoş Baghiu projektvezető a ProTV-nek elmondta, hogy a spanyolok 100 millió eurót fektetnek a fotovoltaikus parkba, a termelt villamos energiát pedig, bevezetve az országos hálózatba, a már megkötött szerződés alapján a szabad piacon értékesítik.

A harmadik, idén nyárig elkészülő projekt 150 hektárt foglal el, 245 000 pannóból áll és 50 MW villamos energia előállítására alkalmas. Összehasonlításként, ez tízszerese Borossebes fogyasztásának. A kivitelezésen 700 szakember dolgozik – közülük 200 spanyol, a többieket a környék településeiről toborozták –, és a beruházás Borossebes költségvetését is ötven százalékkal dobja meg a befolyó adókból.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.