Blidar Genfbe is elviszi a villamost, amelyik egyelőre senkinek sem kell

imperio9Minimális a valószínűsége, hogy az aradi Astra Személyvagongyár Rt. villamosgyártó részlegének terméke, a Siemens-licenc alapján egyelőre egyetlen prototípus-járműben legyártott, piros Imperio villamos pont Genfben lel vásárlóra, ahol több száz hasonló termék kerül bemutatásra. Vasile Blidarnak, a gyár tulajdonosának viszont nem maradt más, mint az optimizmus, hisz pár évvel ezelőtt úgy gondolta, legalább Arad vásárol majd a járművekből, ám a város által a közelmúltban kiírt közbeszerzési pályázat 6 új villamos vásárlására egyáltalán nincs az Imperiora hajazva. Blidar eddigi legzajosabb bukása Kolozsváron volt, ahol a lengyelek vitték el a pálmát a sokkal szebb, felszereltebb, és nem utolsó sorban olcsóbb kocsijaikkal. Az Aradon egyetlen prototípus-járműben nagy nehezen elkészült villamost két éve még városnapon mutogatták a belvárosban, sőt, az új megállókat is hirtelenjében keskenyebbre szabták, hogy az Imperio végighaladhasson, ám előrelépés nem történt, az Astra azóta sem tudta Romániában egyetlen villamosát sem értékesíteni. Az Aradi Hírek úgy tudja, Gheorghe Falcă polgármester a kulisszák mögött feltételül szabta az Astrának egy „ajándékvillamos” futtatását a 3-as vonalán, hogy az aradiak megismerhessék, megszeressék, de az üzlet dugába dőlt. S az sem hajtotta a vizet Blidar malmára, hogy az Astra vezetője Bukarestbe költöztette vállalata székhelyét, Aradon csak kirendeltség maradt, s ezzel a lépéssel drasztikusan csökkentette a helyi költségvetésbe folyatott pénzt (pl. jövedelemadó). Arad most truccból nemzetközi közbeszerzési pályázatot hírdetett hat csuklós jármű vásárlására – EBRD hitelből –, s úgy tudni, máris van hat jelentkező. Blidar pedig ráadásul a Bukarestben összegrundolt Siemes-licenc villamosát vitte a genfi nemzetközi szállítási kongresszusra. Egyébként az egyetlen, Aradon legyártott prototípus is igencsak „fapadosra” sikeredett, az extráktól lecsupaszított villamosért kért, kb. 1,8 millió eurós vételár egyáltalán nincs összhangban a kínálattal. Az már biztosnak tűnik, hogy 2014-ben megérkeznek Aradra az első új villamosok, miután hasonló „teljesítményre” utoljára sajnos csak a kommunizmus volt képes, amikor 1974-ben megjelentek az első, valóban korszerű Tátra járművek. Ám kérdés, hogy ezek Aradon gyártott Imperio villamosok lesznek-e.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.