Bekerült a kölcsönösségi elv a külföldiek földvásárlását szabályozó törvénytervezetbe

Aratas PecskanBekerült a Traian Băsescu államfő által javasolt kölcsönösségi elv a külföldiek földvásárlását szabályozó törvénytervezetbe: az átdolgozott változatot kedden fogadta el a szenátus. A földtörvényt tavaly módosította a román parlament, elővásárlási jogokkal próbálva úgymond nehezíteni a termőföld külföldi tulajdonba kerülését, tekintettel arra, hogy január elsején lejárt a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó moratórium. A jogszabályt Băsescu január elején visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, mert több pontatlanságot talált benne. Az államfő javaslatára a szenátus által elfogadott módosítások közé bekerült az is, hogy az európai uniós polgárok és jogi személyek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vásárolhatnak termőföldet Romániában. Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora az MTI-nek elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy a kölcsönösségi elv benne maradna a törvényben a képviselőházi vita után is, mert tudomása szerint ezt a kormány nem támogatja. Korábban Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter azt mondta: „nem vehető komolyan” egy ilyen módosítás, mert ezt csak kétoldalú államközi szerződésekben lehet szabályozni. Az RMDSZ-es szenátor ugyanakkor működésképtelennek tartja a jogszabályban előírt elővásárlási feltételrendszert olyan körülmények között, amikor a visszaszolgáltatások még nem fejeződtek be. Tánczos Barna szerint nem lehet megkövetelni a földjüket áruba bocsátó gazdáktól, hogy összeállítsák az elővásárlási joggal rendelkező szomszédok listáját. A jogszabály ugyanis elővásárlási jogot biztosítana az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak. A szenátus által kedden elfogadott törvénybe az is bekerült, hogy az országhatár 30 kilométeres körzetében található földterületeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet eladni: a jogszabály korábbi változatában húsz kilométeres mélységű volt a határsáv. A honatyák ugyanakkor pontosították, hogy a törvény mind a román, mind az uniós magánszemélyekre, illetve jogi személyekre vonatkozik. A törvénytervezet végleges formájáról a képviselőház fog dönteni. A külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül eddig is birtokolhattak termőföldet Romániába.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.