Baj lehet az Arad környéki autópályákkal is

Az Országos Út- és Autópálya-kezelő Társaság volt és jelenlegi alkalmazottainak egy része súlyos kritikákat fogalmazott meg a vállalat vezetőségével kapcsolatban – közölte a Digi24 hírtelevízió. Egyebek mellett a versenytárgyalások lebonyolításának, a megbízatások odaítélésének módját és a kivitelezés minőségét kifogásolták az általuk szervezett sajtótájékoztatón.

Szóvá tették azt is, hogy az intézményben magas szintre emelték a hozzá nem értést, ugyanis a társaság mintegy hatezer alkalmazottja közül kétszáznak sincs útépítő mérnöki végzettsége, mi több, a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának terveit jóváhagyó – azóta már az állami vasúttársasághoz „beejtőernyőzött” – igazgatónak textilmérnöki szakképesítése volt.

Mint köztudott, tavaly októberben lebontásra ítélték a tíz hónappal korábban – a 2014-es elnökválasztási kampány hajrájában – átadott Nagyszeben–Szászváros sztrádaszakasz egy részét, mert a beszivárgott talajvíz kimosta az alap egy részét, és megsüllyedt az út. A vezetőséget kritizálók szerint elhamarkodott döntés volt az újjáépítés, mert meg lehetett volna javítani, és hozzátették, hogy szintén a talajvíz miatt probléma lehet a Nagylak–Arad és az Arad–Temesvár autópályaszakaszokkal is.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.