Egy független szakértői cég számításai szerint az Expo Market Jackson Kft. 173 592 lej koncessziós díjat kell visszamenőleg fizessen az Arad Megyei Önkormányzatnak a telekért, amelyen a két bazár áll. A bíróság ugyanis semmisnek nyilvánította az Expo Market Jackson és a megyei kórház által 2008-ban kötött koncessziós szerződést, mert az teljesen előnytelennek bizonyult ez utóbbi számára. Az önkormányzat azt követően kezdte felülvizsgálni a kórház szerződéseit, hogy 2011-től átvette az egészségügyi intézményt. Az ominózus szerződést még ez előtt kötötték, s ebben nevetségesen alacsony koncessziós díjban állapodtak meg. Hogy miért, kinek az érdekében, az külön történet.
A lényeg, hogy az új tulajdonos bírósági úton volt kénytelen elérni a szerződés felbontását, mert az Expo Market Jackson nem akart egyezkedni az önkormányzattal. Mivel a céget korábban fizetésképtelennek nyilvánították – tulajdonosa, George Medinţu jelenleg börtönbüntetését tölti –, a Jackson Bazar kft. vállalta, hogy kifizeti a különbözetet. Ám hogy mikor, az kérdés, mert az önkormányzat késedelmi kamatot is kér az elmúlt öt évre, s ezt még nem számolták ki.
Ennél sokkal érdekesebb, hogy a tervek szerint árverésre bocsátják a kb. hatezer négyzetméteres telek bérleti jogát, s amennyiben a Jackson Bazar, vagy egy újabb cég-leágazás nem nyer, akkor elképzelhető, hogy le kell bontsák a bazárt.
Az ügy azonban még távolról sincs lefutva.
(ij)Az Expo Market Jackson hajlandó visszamenőleg is fizetni

(ij)A rovatból ajánljuk:
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
„Talaj. Víz. Jövő” – Vízmegtartás és klímaadaptív gazdálkodás az idei gazdafórum témája
A 27. aradi magyar gazdafórumot tartják meg szombaton az Expón. (x)
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.