Ezekben a napokban indítja útjára az aradi Astra Vagoane Călători Rt. az első 28 személyvagont a leszerződött százból a brazil VALE bányaipari konszernnek. A cég közleménye szerint a vagonoknak még december elejére tervezték a küldést, de a VALE nem tudott hajót biztosítani a szállításhoz. Egy személyvagon ára körülbelül egymillió euró, s a most leszállított 28 darab valamikor január 10 körül ér rendeltetési helyére, a következők pedig 2013 II. vagy IIII. negyedévében lesznek készek. A 100 vagonra szóló szerződés futamideje két és fél esztendő.
A 100 vagonból 96 másodosztályú, kettő postavagon, kettőben pedig áramfejlesztő generátor lesz. A tervek szerint a vagonok Brazília északkeleti régiójában állnak szolgálatba.Az első 28 aradi személyvagon Brazíliába
Ezekben a napokban indítja útjára az aradi Astra Vagoane Călători Rt. az első 28 személyvagont a leszerződött százból a brazil VALE bányaipari konszernnek. A cég közleménye szerint a vagonoknak még december elejére tervezték a küldést, de a VALE nem tudott hajót biztosítani a szállításhoz. Egy személyvagon ára körülbelül egymillió euró, s a most leszállított 28 darab valamikor január 10 körül ér rendeltetési helyére, a következők pedig 2013 II. vagy IIII. negyedévében lesznek készek. A 100 vagonra szóló szerződés futamideje két és fél esztendő.
A 100 vagonból 96 másodosztályú, kettő postavagon, kettőben pedig áramfejlesztő generátor lesz. A tervek szerint a vagonok Brazília északkeleti régiójában állnak szolgálatba.A rovatból ajánljuk:
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
„Talaj. Víz. Jövő” – Vízmegtartás és klímaadaptív gazdálkodás az idei gazdafórum témája
A 27. aradi magyar gazdafórumot tartják meg szombaton az Expón. (x)
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.
A hivatalos adatoknál jóval nagyobb lehet az aszálykárok mértéke a falugazdász szerint
Közel 1300 gazda jelentett aszálykárt, és 79 ezer hektáron ment tönkre a termés.


