Az aradi reptér pert nyert a CNADNR ellen

Igaz, egyelőre csak első fokon, s az alperes út- és autópálya vállalat (CNADNR) minden bizonnyal fellebbezni fog a Temesvári Táblabíróságon, hogy ne kelljen most azonnal kifizetnie a 850 000 eurós tartozását az aradi reptérnek. A megyei önkormányzat többségi tulajdonában lévő reptér azért indított pert a CNADNR ellen, mert az nem térítette meg a költséget, amellyel a leszállópálya világításának kényszerű elköltöztetéséért tartozott. Amint arról már beszámoltunk, az autópálya körgyűrű túl közel van a leszálló- és felszálló pályához, a gépkocsik fénye megzavarhatja a pilótákat, ezért kellett módosítani a landolást segítő fényrendszert. A CNADNR annak idején írásban vállalta, hogy a körgyűrűre kapott uniós pénzből megtéríti a beruházást a reptérnek, ám erre végül nem került sor, az USL hatalomra jutását követően pedig egyértelművé vált, hogy már a fizetési szándék is elrepült. A fényrendszer költöztetése eddig 2,5 millió lejébe került az önkormányzatnak, ám a beruházás még nincs kész, hiányzik a ködben is leszállást biztosító rendszer, nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben a WizzAir ködös időben rendre Temesvárra vitte a Milánó/Bergamo reptérről érkező járatait. Nicolae Ioţcu megyei elnök szerint az első lépés megtörtént, ám várhatóan még hosszú évek pereskedése következik, amíg a CNADNR kifizeti tartozását.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.