Az aradi Astra megvetette a lábát Irakban

Az aradi Astra Személyvagongyár szerződést írt alá Bagdadban az iraki kormány  több minisztériumával, amelynek alapján vegyesvállalatot alapítanak személyvagonok, motorvonatok gyártására, vasúti infratsurktúra építésére, vagonok felújítására. A cég székhelye a dél-iraki Ah Samawában városban lesz, Bagdadtól közel 300 kilométerre. A szerződés szerint a vegyesvállalat, a vagongyártás, -felújítás mellett először csak a vasúti infrastruktúra  javítását végzi majd, s csak négy év múlva, a kormány fejlesztési tervei alapján kezdenek a hálózat bővítésébe, elsősorban Basra és az ország nyugati része között. A műszaki, pénzügyi problémákat közös bizottság oldja meg. Az Astra Irak mellett az Astra Türkmenisztánnak is küldött ajánlatot, ebben villamosok gyártása is szerepel.

Irházi János

 

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.