Az állam nyakán maradt több mint 22 kg arany

Eddig háromszor hirdették meg az aranyat 130 lejes grammonkénti áron (áfával együtt), de egyszer sem jelentkezett rá vevő.

Három évvel ezelőtt, 2012. szeptember 19-én foglaltak le a kürtösi vasúti határátkelőnél 22,17 kilogramm aranyat egy török állampolgártól, mivel nem tudta bizonyítani a nemesfém eredetét. Az utas később megpróbála visszaperelni az aranyat, de a jogerős ítélet szerint a kisebb-nagyobb méretű rudakból, tömbökből és érmékből álló „kincs” a román állam tulajdonába került. A törvény szerint az állam ezt értékesítheti, de mindeddig nem került rá vevő – mutat rá az Arad Megyei Közpénzügyi Igazgatóság közleménye. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy esett az arany világpiaci értéke, másrészt egy tételben szabad csak megvenni, és egy összegben ki kell fizetni – vélik a fináncok. Tény, hogy eddig háromszor hirdették meg az aranyat 130 lejes grammonkénti áron (áfával együtt), de egyszer sem jelentkezett rá vevő; a törvény szerint az eredeti árból 25 százlékos kedvezménnyel is tovább lehet adni a lefoglalt árut, most így próbálják meg értékesíteni.

A rovatból ajánljuk:

Csigérszőllősőn épült az első romániai községi villamos és hőerőmű
A mintegy 8,6 millió eurós beruházás 60–70 százalékos készültségi szinten áll, és a tervek szerint jövőre már működőképes lesz, és a kistérség – Borosjenő és Pankota – hőenergia-ellátásában is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.