Az Agromalim számokban

Közel 17 ezer látogatója volt az idei Agromalim Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak – közölte pénteken a főszervező Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara.

Az Expo kiállítási központban szeptember 1–4. között immár 32. alkalommal megrendezett vásáron több mint 270 kiállító vett részt, összesen hét európai országból. A külföldiek kiállítók legnépesebb táborát ezúttal is az olaszországiak és a magyarországiak jelentették – húzta alá Gheorghe Seculici, a kamara elnöke.

Szombaton az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete és a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési hálózat Nonprofit Kft. aradi regionális irodája szervezett közösen szakmai tanácskozást a precíziós mezőgazdaságról.

Az Expón még ebben a hónapban két nagyszabású vásárt tartanak: a Demo Metal fémipari szakkiállítást szeptember 13–15. között zajlik majd (ennek a kereskedelmi kamara csak házigazdája, nem pedig szervezője), szeptember 24-én pedig vadászati kiállításra várják majd az érdeklődőket.

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.