Az út- és autópálya építő (CNADNR) ma bejelentette, augusztusban meglesz a Nagylak-Pécska szakasz kivitelezője. Az más kérdés, hogy a CNADNR, a Romstradéval tavaly bontott szerződést követően először januárra, majd májusra ígért új vállalkozót, amely befejezi végre a 22 km-es szakaszt a magyar határ és Pécska között. A megrendelő CNADNR szerint az új kivitelezőnek mindössze 12 hónap áll rendelkezésére a jelenleg 15 százalékban megépített szakasz átadására. Normális és európai körülmények között a 12 hónap elegendő lenne, a munkálatokat pedig serkenti, hogy az USL-kormánynak kényes, hogy a magyar fél 2014 nyarára átadja a Makó-magyar határ szakaszt. Látva a bukaresti tempót, a halogatást, máris borítékolhatóan Románia hoppon marad. A Nagylak-Arad autópálya építési költségeinek 85%-át az EU fizeti, az USL viszont képtelen élni ezzel a lehetőséggel.Augusztusra ígérik a Nagylak-Pécska sztrádaszakasz kivitelezőjét
Az út- és autópálya építő (CNADNR) ma bejelentette, augusztusban meglesz a Nagylak-Pécska szakasz kivitelezője. Az más kérdés, hogy a CNADNR, a Romstradéval tavaly bontott szerződést követően először januárra, majd májusra ígért új vállalkozót, amely befejezi végre a 22 km-es szakaszt a magyar határ és Pécska között. A megrendelő CNADNR szerint az új kivitelezőnek mindössze 12 hónap áll rendelkezésére a jelenleg 15 százalékban megépített szakasz átadására. Normális és európai körülmények között a 12 hónap elegendő lenne, a munkálatokat pedig serkenti, hogy az USL-kormánynak kényes, hogy a magyar fél 2014 nyarára átadja a Makó-magyar határ szakaszt. Látva a bukaresti tempót, a halogatást, máris borítékolhatóan Románia hoppon marad. A Nagylak-Arad autópálya építési költségeinek 85%-át az EU fizeti, az USL viszont képtelen élni ezzel a lehetőséggel.A rovatból ajánljuk:
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
„Talaj. Víz. Jövő” – Vízmegtartás és klímaadaptív gazdálkodás az idei gazdafórum témája
A 27. aradi magyar gazdafórumot tartják meg szombaton az Expón. (x)
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.


