Agrártagozatot hozott létre a Kárpátia

154Agrártagozat létrehozásáról döntött kolozsvári közgyűlésén a Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara - jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a kamara képviselői. Csigi Levente, a Kárpátia ügyvezetője elmondta, az agrártagozat egy április 26-án tartandó kolozsvári konferencián mutatkozik be, amelynek témája a közös agrárpolitika kilátásai a 2014-2020-as EU-költségvetés időszakában.  A sajtótájékoztatón az agrártagozat létrehozásának a kezdeményezője, Radetzky Jenő is részt vett. A Kárpát Üzleti Hálózat vezérigazgatói tisztségét és a Wekerle terv miniszteri biztosi tisztségét is betöltő gazdasági szakember elmondta, Romániában nem ritka, hogy az iparkamarák az agráriumot is képviselik. Ezért is gondolták, hogy fölösleges lenne egy önálló agrárkamarai struktúrát kiépíteni. Radetzky Jenő hozzátette, a Wekerle terv az egészséges élelmiszerek előállításával, a vízgazdálkodással és a környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztéseket is támogatja. Hozzátette, a kolozsvári magyar-román iparkamara agrártagozatának az a célja, hogy a román és a magyar agrárium szereplői között intenzívebb kapcsolat épüljön ki. A célok között említette ugyanakkor a magyar élelmiszeriparban felhalmozódott tudás átadását is.  Radetzky Jenő a Kárpát Üzleti Hálózatról szólva elmondta, a hálózat kárpátmedencei irodái a létrehozásuk óta eltelt kevesebb mint egy évben több ezer új üzleti kapcsolat létrehozásában közvetítettek. A Kárpátia Magyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara éves közgyűlésén Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is részt vett. Az államtitkár az MTI-nek pénteken elmondta, kolozsvári látogatása során a Kolozs Megyei Tanács alelnökével, Vákár Istvánnal is megbeszéléseket folytatott.  "Arról beszélgetünk, hogy jobban meg kellene ismerni az Európai Unió 2014-2020-as pályázati ciklusára vonatkozó Kolozs megyei elképzeléseket, és egymást erősítve kellene elindítani olyan programokat, amelyek szerepelnek a Wekerle tervben is, és a Kolozs megyei fejlesztési tervben is" - mondta Szatmáry Kristóf.

MTI

 

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.